Az egyik legkülönösebb szobor Magyarországon Kalocsán a Szentháromság téren, a főszékesegyházzal szemben látható. Kirchmayer Károly szobrász és Vadász György építész alkotása Szent István halálának 950. évfordulójára készült, egyszerre utal az oszlopos szentekre és a hármas halomra – csakhogy az egyik halom az oszlop mögé kerül, s szemből nézve egészen más képzettársításokat keltő látvány tárul a szemünk elé. A lingamként is megjelenő oszlop előtti egyik “golyón” egy XIII. századi verses zsolozsma részlete olvasható:
“Az oroszlánt megigézni
A nagy Sámson kelletik:
Magyaroknak prédikálni
Erős király küldetik…”
Igen, erős és teremtő erejű király. Talán ezt akarja sugallni a szobor.
Szimbológia kategória bejegyzései
Az év első tízmilliószoros napja
A mai az év első tízmilliószoros napja, hiszen az az első holdhónap 15. napjára esik. Tibetben hatalmas jelentőségű napnak tartják, ez Csonga Csöpa, magyarul a Vajmécsesek ünnepe. Ezen a napon a tibetiek hagyományosan naplementekor jakvajból készült virág-, madár-, egyéb állat- vagy faformájú, vagy éppen istenek alakját megidéző kisebb-nagyobb lámpásokat gyújtanak.
Hívják ezt a napot Csötrul Dücsen-nek, a „Csodás manifesztációk nagy napjának”, vagy rövidebben a „Csodák ünnepének” is, mivel az év első tizenöt napja annak a tizenöt napnak az ünneplése, amikor Buddha minden nap más csodát mutatott be azért, hogy jövendő tanítványai érdemeit és odaadását, elkötelezettségét, törekvését növelje.
Tízmilliószoros napból négy van egy évben. „Ezeken a napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat” – néha ezzel a tömör mondattal (t)erjed ezeknek a valóban szimbolikus jelentéssel felruházható napoknak a híre. De vajon mit is jelent, hogy egy nap „tízmilliószoros”?
Ahhoz, hogy egy hagyomány életre keljen, tudatosságra van szükség: érteni kell az utalásokat, szimbólumokat, a sokszor mitikus hátteret, vagy éppen kozmikus összefüggéseket. Sokszor azonban kritika és meggyőződés nélkül veszünk át más hagyományokból elemeket anélkül, hogy tudnánk, mi is áll azok hátterében. Ha bővebb magyarázatra próbálunk találni, akkor pedig olykor még misztikusabb, bár legalább hatásosan fogalmazott leírásokra lelhetünk: „Köztudott, hogy a világűrben zajló folyamatok, a Hold állása, az apály-dagály igen komolyan befolyásolja közérzetünket, energiaszintünket. A tibeti hagyományok szerint négy nap van egy évben, amikor a kozmikus energiák a megszokotthoz képest többszörös erővel hatnak ránk. Ezeken a napokon óriási energianyaláb érkezik egy másik dimenzióból, körbeveszi a Földet és jó irányba befolyásolja gondolatainkat, tetteinket. A buddhisták szerint ilyenkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy pozitív cselekedeteinkkel befolyásoljuk a világ menetét.”
Érdemes tisztázni, hogy a tibeti buddhizmusban ez a négy nap a négy legnagyobb ünnep: az első holdhónap 15. napja, majd a negyedik hónap 15. napja, teliholdja, Buddha megvilágosodása, majd 49 nap múlva, hatodik holdhó 4. napja, a Tan kerekének megforgatásának évfordulója, majd Buddha visszatérése a Harminchárom Mennyei térségből novemberben, a kilencedik holdhó 22. napján.
A hagyomány szerint ezeket a „nagy” Buddha-napokat, avagy a Tankerékről elnevezve: „Dharmacsakra-napokat” azért hívják tízmilliószoros napoknak, mert ez e napokon elkövetett erényes tettek, vagy a bölcs gondolatok ereje tízmilliószoros. Ám ez egy szokásos mondat, hasonlóan ahhoz, ami a buddhista szútrák végén áll: „Ha ezt a szútrát csak egyszer is látod, minden szennyeződéstől megszabadulsz”. Ez a mahájána buddhizmus módszere, így ad jelentőséget a szentnek tartott tárgyaknak, időpontoknak.
Mindettől függetlenül eljátszhatunk a gondolattal, hogy ezek a napok jobban telítettek a szent idő erejével, s ezáltal kiemelkednek a hétköznapokból. Ha így tekintünk a tízmilliószoros napokra, akkor erőt kaphatunk ahhoz, hogy ezeken a napokon is tudatosak legyünk, sőt még tudatosabbak, mint előző nap. Érdemes felidéznünk, hogy ezen a napon IS nagyot léphetünk előre, hogy szellemi erőinket az önmeghaladásra, a békétlenség megszüntetésére, a tudatunkat szennyező indulatok megfékezésére, megszokott világi attitűdjeink és szemléletmódunk átalakítására, szunnyadó képességeink elevenné tételére, a bölcsesség kiterjesztésére, a benső szabadság megteremtésére használjuk.
Vagyis tegyük azt, amit minden nap kellene. Legyünk tudatosak. Csökkentsük a szenvedést a világban, növeljük a harmóniát, a békét. Engedjük el ragaszkodásainkat, tegyük le terheinket. Szabaduljunk fel felesleges megkötöttségeink, szokásaink alól. Tervezzük meg, hogy mit kívánunk létrehozni, s gondoljuk át, mi az, amit valóban érdemes, mert mások javára is válik. Legyünk hálásak az életért. Tekintsünk mindent csodá(s)nak. Szeressünk. Igyekezzünk felkelteni az elfogadás, a megértés és a megbocsátás érzéseit önmagunk és a világ felé. Kívánjuk másoknak is az örömteli életet. Mutassunk példát környezetünkben is mindezek kapcsán. Tegyünk meg mindent, amit szeretnénk, hogy tízmilliószoros erővel hasson! De legalábbis tegyünk lépéseket mindezek felé. Gyakoroljuk ezt ma – és folytassuk holnap, holnapután is.
A Föld istenasszonyának megcsúfolása
A Föld istenasszonya, azaz Csomolungma a Himálajában, vagyis „a hó otthonában” (hima: hó, álaja: hon, otthon) él. Földi, anyagi megjelenéseként ő a bolygónknak a tengerszinttől számítva legmagasabb hegye. Élő, mozgó hegy, mondhatni, hiszen a tektonikai lemezek mozgása miatt évente körülbelül négy milliméterrel nő, s két és fél centiméterrel mozdul el északkelet felé.
A hegyet az angolok Mount Everestnek nevezték el Sir George Everest hadmérnök ezredesről, aki 1852-ben mutatta ki méréseivel, hogy az angolok által addig Peak XV néven ismert hegyen van a világ legmagasabb csúcsa. Akkoriban nem tudták, hogy van már réges-rég létező neve a hegynek: Nepálban Sagarmatha, azaz „Az ég csúcsa”. Tibetben az istenként imádott hegy neve Csomolungma, amit úgy is fordítanak: „A világ anyja”.
A tibetiek olyannyira szentnek tartják a hegyet, hogy lábukkal nem tapodnák. Egyedül a serpák hiedelemvilága nem annyira szigorú, hogy ne segítsék a hegyet meghódítani akarókat. Ők támogatták már George Malloryt is, aki többször is megpróbálta megmászni a Mount Everestet a múlt század elején. Arra a kérdésre, hogy miért akar feljutni a csúcsra, ő nemes egyszerűséggel azt válaszolta: „Mert ott van”. A mai napig tisztátatlan, hogy társával, Andrew Irvine-nal ő jutott-e fel elsőként 1924-ben a világ legmagasabb hegycsúcsára, s netán már a csúcsról visszafele térőben haltak meg, vagy még a felfelé vezető úton érte őket a halál.
A csúcsot, úgy tudjuk, Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tendzing Norgaj nepáli serpa hódította meg 1953-ban. Hillaryt ezután Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, míg Tenzinget egyesek Nepálban istenként tisztelték, mintha Buddha vagy Siva reinkarnációja lenne.
Évtizedekig a hegymászás csúcsa volt, ha valaki felkapaszkodott a Csomolungmára. A Mount Everest megmászására idővel óriási iparág épült, évente több százan jutnak fel a csúcsra, előfordult, hogy egy nap 234-en. Mostanra minden második hegymászónak sikerül a csúcstámadás, csakhogy gyakori, hogy sorba állnak egymás mögött, két és fél órán át arra várva, hogy az előző csúcstámadók végre lejöjjenek a hegy tetejéről.
Nem csoda, hogy a Mount Everest fokozatosan elveszíti a vonzerejét. De nem csak azért, mert olyan sok a látogatója, hanem azért is, mert ahogy egy szemtanú beszámolt: „szemét önti el a gleccsereket és emberi ürülékpiramisok lepik el a táborokat”. Mások szerint a Csomolungma megmászása „már nem egy vadvilági kaland, hanem egy McDonald’s-élmény”.
Sokan vannak, akik megpróbálják megtisztítani a hegyet, de nincs könnyű dolguk, maga a néhai Hillary is azt mondta 2005-ben, hogy bár ő is sok mindent a hegyen hagyott, de szomorú látványt nyújt a mostani rengeteg Himalája-turista által eldobott melegítőedények, csomagolópapírok, ételmaradékok és a hátizsákok kiürített tartalmának sokasága. S főleg akkor szomorodhatunk el, ha belegondolunk, mennyire szimbolikus ez a látvány, milyen jellegzetesen árulkodik az emberiség állapotáról, természethez való viszonyáról: még a világ legnehezebben megközelíthető helyét is bemocskoljuk. Bárcsak tudatosodna bennünk az analógia, az összefüggés: ahogy „A Föld istenasszonyával” bánunk, úgy bánunk a Földanyával is!
A legfrissebb, 2015 eleji hírek szerint mára komoly problémává váltak a hegymászók által a hegyen hagyott emberi anyagcseretermékek, a helyzet a környezet elszennyeződésével és betegségek terjedésével fenyeget. A katmandui kormány ugyan tavaly előírta, hogy minden hegymászó hozzon le magával legalább nyolc kilogramm szemetet, annyit, amennyit útja során egy csúcshódító a becslések szerint hátrahagy, s aki megszegi az előírásokat, elveszíti a négyezer dolláros letétet – ám nem ez lenne a végleges megoldás.
Hanem a hegy tisztelete. És általában a Földé, a természeté. Földanyáé.
Ám hogy tisztelnek ma egy hegyet, amit nem tekintenek már szentnek, hanem puszta föld- illetve szikladarabnak? Amit ráadásul birtokolni lehet, sőt kell… Jól jellemzi ellentéteket építő gondolkodásunkat, hogy ketté van osztva a hegy is: a csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala.
Egyesek szerint be kellene tiltani a Csomolungma megmászását. Szomorú, hogy a szemétre hivatkozva és sajnos már nem azon érvek alaján, amit még Malloryék csúcshódítási kísérlete után néhány héttel Reményik Sándor írt meg versben. Érdemes felidézni, oly kevesen ismerik!
A Mount Everest pártján
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója: a Hegy pártján vagyok.
Akarom, hogy az utolsó orom
Szűz jegét ne tapodja lábatok.
Maradjon egy csúcs a világ felett
Érintetlen, mint holdbeli hegyek.
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója – bár szánom azokat,
Akik tetemeikkel töltik be
A vért szomjazó szakadékokat:
Kívánom, bár az ember hősnél hősebb –
A Hegy maradjon mindíg az erősebb.
Maradjon egy csúcs a világ felett,
Ahova úgy szállhat a gondolat,
Hogy ottan ember nem járt még soha,
És oda nem vitt szemetet, sarat,
Ember felett álljon ez az orom,
Örök-jégből világító-torony.
Ezen az ormon ne lobogjon zászló,
Ne lobogjon se brit, se gall, se más.
Mint a csillagok, közömbös legyen,
Semleges legyen, mint egy látomás.
Legyen mindenkié és senkié –
Útjelző kő az Úristen felé.
Reményik ugyan nem érte meg a Csomolungma meghódítását, ám a hegyet azóta sokan tapodták. Érvei alapján már késő lenne betiltani a hegy megmászását, de ha újra istenekként, istennőkként tisztelnénk a Föld erőhelyeit, visszaadnánk szakrális jelentésüket, jelentőségüket, s a Csomolungmát valóban a Föld istenasszonyának tartanánk, akkor talán reménykedhetnénk változásban.
Ehhez azonban belül kellene olyan szellemi csúcsokat meghódítanunk, amitől túl sokan állnak olyan messze, mint nem is a tengerszint, hanem a tengerfenék a világ csúcsától.
Az emberiséget a szimbólumok hozták létre
Megválaszolatlan – illetve kinek-kinek hite szerint alakuló – kérdés, hogy minek köszönhető az emberiség lérejötte. A Teremtőnek? Az eszközhasználatnak? Az agytérfogatnövekedésnek? A beszéd kialakulásának?
A filozófia az, ami a mai emberiséget létrehozta – fogalmazta meg hazánk egyik jeles vallásfilozófusa, Mezei Balázs egy pályatársára emlékezve. Akik a szimbólumok világával foglalkoznak, tudják, igazat mond, de nem a teljes igazat. Mert lehet, hogy a mai emberiséget a filozófia hozta létre, de az emberiséget a szimbólumok.
A mai emberiséget valóban a nyughatatlan keresés és megértés vágya jellemzi. Kivéve azokat, akiket pusztán biológiai ösztönök kielégítése hajt, akik monoton egymásutániságban tengetik életüket, energiáikat kisszerű szórakozásokban vezetik le, s a tudatuk kikapcsolását eredményező tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgetnek. Ám az emberiség – és az emberség is – ott kezdődik, amikor a biológiai lény találkozik a szellemmel.
Az ember eredendően homo symbolicus: szimbólumteremtő, szimbólumtaláló és szimbólumértő lény. Ez a képesség az ember egyedi sajátossága, semmilyen más létezőre nem jellemző. Nem az állatok külső jegyeiben, hangjában is megjelenő jelzésekre gondolunk, hanem arra a lehetőségre, hogy az ember a szimbólumok által a nála magasabbrendűt, a transzcendens világot, annak tapasztalatát igyekszik kifejezni, vagyis azt, ami szavakkal kifejezhetetlen.
Az ember köztes lény, önmagában szintézist alkot és hoz létre (és csak innentől számít igazán embernek): amikor egyesíti az anyagi és anyagon túli dimenziókat. Ez az egyesítés pedig nem jöhetett volna létre a szimbólumok nélkül.
A filozófia az értelem világa. A szimbólumok a szellemi világra, a metafizikai valóságra emlékeztetnek, annak összefüggéseit és értékeit közvetítik, annak itt, evilágban is megteremtő rendjére intenek. Ettől születik az emberben lelkiismeret, tisztánlátás és erő a mind többé válás, kiteljesedés, szabadság akarására az élet mindig megújuló mozgásában.
Joker vagy Démon Robbie Williams? A szemfestés mágiájától a shock-rock műfajig
A farsangi időszakban “bombaként robbant” a hír, hogy augusztus 10-én Robbie Williams fellép a Szigeten, ez lesz a fesztivál mínusz egyedik napjának programja. Az énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre. Az utcákon megjelentek az eseményt reklámozó plakátok, amelyeken a brit fenegyerek, deviáns megasztár eleget tesz a korszellemnek, s mint a koncertek közönségének héroszpótléka ezúttal sötétre festett szemekkel, polgárpukkasztó nyelvöltéssel testesíti meg a lázadás szellemét.
Kinézete, maszkja elsőre a Joker figuráját is felidézheti nekünk, különösen Heath Ledger alakításában.
Készült Jokeres kép Robbie Williams-szel is, ám jobban megértjük maszkválasztását, ha felidézzük, hogy A Let Me Entertain You turné keretében jön hazánkba, amely turné címadó dala egy ideje a Williams-koncertek nyitó száma, legtöbb showját ezzel kezdi az énekes. Tizenhét(!) évvel ezelőtt jelent meg az a videoklip, amelyben Williams úgy van öltözve, mintha a KISS együttes egyik tagja lenne.
Ami Jokert, a vérbeli gonoszt összeköti a Gene Simmons által a színpadok rivaldafényében megjelenített alakkal, az a démonira festett szemek. Simmonsnak ez is volt a színpadi neve: A démon. Talán évezredekre visszavezethető és több kontinens kultúrájában fellelhető az a törekvés, hogy a szemek sötétre festésével démoni külsőt kölcsönözzenek maguknak az emberek.
Különösen gyerekek szemét festették körbe sötét színekkel, hogy így ne ragadják el a lelküket az éppen ilyen kinézetűnek elképzelt démonok. Ez a gyakorlat fennmaradt a mai Nepálban is (a fenti képet 2010-ben Katmanduban készítettem).
Ma már inkább az él a köztudatban, hogy a szemfestés talán a leglátványosabb módja annak, hogy a nők felhívják a figyelmet magukra. Lényege, hogy kiemeljék ezzel a szemeket, így a végeredmény csillogóbb tekintet lehet, de egy jól elkészített szemfestéssel korrigálni lehet a szem alakját is. Pedig a maszkoknak is eredetileg épp az az egyik célja, ami a szemfestésnek: az, hogy az ún. apotropaikus, azaz gonosztávoltartó mágia révén elijesszék a sötét, ártó erőket azáltal, hogy meg is jelenítik azokat.
A KISS együttes tagjai könnyen felismerhetők voltak az őket rajzfilmfigurákhoz is hasonlóvá tevő arcfestésükről és a fellépőruhájukról, amely védjegyükké vált az évek folyamán. Az együttes szándékosan hajazott a démoni megjelenésre, ráadásul a logójukkal is sokkolták a közönséget, amely nagymértékű hasonlóságot mutat a Németországban illegálisnak minősülő náci SS szimbólummal.
Azonban nemcsak a logó, hanem maga az együttes neve is megütközést keltett sokakban. Pletykák kezdtek keringeni arról, hogy a KISS kifejezés egy titkos mozaikszó, a Knights In Satan’s Service, azaz Lovagok a Sátán szolgálatában rövidítése, ám ez nem bizonyult igaznak.
Azért amikor a KISS a tévében szerepelt a Mike Douglas Show keretében, s egy Simmons-interjúra is sor került, a zenész magát „a megtestesült gonosznak” nevezte. Szó mi szó – avagy show mi show – , ő előszeretettel köpött “vért” (valójában joghurt és ételszínezék keverékét), okádott tüzet előadás közben és öltötte ki tövig a nyelvét. Koncertjeiken a többiek is kizárólag festett arccal, szörnymaszkokban léptek fel, a zenét pedig színpadi díszletekkel, látványos show elemekkel dobták fel, miközben mindenütt petárdák robbantak.
A KISS megjelenésével is számos együttest inspirált arra, hogy használjanak maszkokat vagy arcfestést. Közülük többen éltek a lehetőséggel, hogy a gonosz fiuráját alakítsák, például Marilyn Manson.
Valójában már a KISSre is nem kisebb előadó volt hatással, mint Alice Cooper, az ő nevükhöz kötik az úgynevezett shock-rock műfaj elterjedését.
Később ezt képviselte a finn Lordi zenekar is, akiket ugyancsak vádoltak sátánizmussal, miközben egyik daluk címe éppen ez: Az ördög egy vesztes.
Csörgő Zoltán
Fodor Ákos (1945. május 17.-2015. február 21.) emlékére
Az elnevezés hatalma – Nomen est omen
Régóta ismerjük: a név kötelez. Ezért élőlények, de úgy tűnik, tárgyak, építmények sorsát is meghatározhatja, milyen nevet kapnak. Dubajban ma hajnalra kigyulladt a Fáklya (The Torch) nevű felhőkarcoló, a világ negyedik legmagasabb épülete.
Több óra után sikerült csak eloltani a 348 méter magas, 79 szintes épület 50. emeletén keletkezett tüzet, amelynek lángjai nem sokkal később már a 70. szintet is elérték. Az utcára olvadt üveg és fémdarabok estek. A tűzoltók munkáját megnehezítette az erős szél, de végül sikerült eloltaniuk a tüzet, amelynek megfékezésén tizenkét tűzoltóautó legénysége dolgozott.
A hírek szerint a 2011-ben átadott felhőkarcoló több ezer lakóját kellett biztonságba helyezni, többen közülük azonban füstmérgezést szenvedtek kimenekítésük közben. Evakuálták két közeli épület lakóit is. Ők visszatérhetnek otthonukba, a kigyulladt épületbe azonban várhatóan még napokig nem engedik vissza az ott élőket.
Az épület lakói szerint az utóbbi időben többször is hamis tűzriadó volt az épületben, egyelőre nem derült ki, hogy mi okozta most a tüzet.
Indul a Fa Kecske éve!
A kínai zodiákus története a legendák szerint nagyon érdekesen indult: Buddha hívta össze az állatokat, hogy elbúcsúzzon tőlük, mielőtt elhagyja földi létét és végleg távozik a nirvánába. Most ne gondoljunk bele, milyen lett volna, ha a világ összes állata megjelenik egy helyen – abba se, milyen tumultus és hangzavar lehetett Noé bárkáján, pedig ott minden fajból csak egy pár kapott meghívást -, már csak azért se, mert mindössze tizenkét állat jelent meg, hogy elköszönjön tőle. Hogy Buddha kimutassa tettükért az elismerését, úgy döntött, hogy minden évet róluk nevez el érkezési sorrendjük szerint: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány (bizony, Kínában eme mitikus lény valós állatnak számít!), kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, s végül a disznó.
Egy másik történet szerint – és ez lehet mégis az eredetibb –a Jáde Uralkodó hívta össze az állatokat, hogy együtt ünnepeljék az év kezdetét és ő nevezte el sorban róluk a tizenkét évből álló földi ciklus egy-egy tagját. A kínai hagyomány szerint az egész évet jellemzi az, hogy mely állat éve következik, mert az évet „uraló” állat az abban az időszakban zajló – társadalmi, kulturális, politikai, kapcsolati, munka-, szellemi – folyamatokra rányomja bélyegét.
A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A tűz, fa, fém, víz, föld évei („mennyei szár”) és a tizenkét állatjegy („földi ág”) kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust.
A több ezer éves kínai hold-kalendárium évkezdete minden esztendőben változó: attól függ, hogy a téli napforduló utáni első holdhónapban mikor következik be az első Újhold. A kínai évkönyvek azt mutatják, hogy körülbelül i.e. 650-ben tértek át (legalábbis egyes területeken) arról, hogy az év kezdetét a téli napfordulót követő első újholdtól számítsák, arra, hogy az év kezdetét a téli napfordulót megelőző újholdtól számítsák. Manapság az ünnepeket egy olyan év alapján számítják, ami a téli napfordulót követő második újholdkor kezdődik. Amikor elkezd nőni a Hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap bárhová eshet január vége és február közepe között. Ennél fogva a a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, másik rövidebb néhány nappal.
Érdemes tudatosítani, hogy a kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbelátás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat. Lássuk mindezek után, mik lesznek a főbb jellemzői ennek az évnek!
A most következő év a Kecske éve lesz és a Fa elem tartozik hozzá. Így alakul ki az esztendő kínai elnevezésének egésze: a Fa Kecske éve.
Annak ellenére, hogy a világban számos helyen háborúk és konfliktusok zajlanak, közvetlen közelünkben is, azért a kínai asztrológia alapján ez az év a reménység éve lesz, a béke, a harmónia és a nyugalom lehet jellemző rá. Mindenkinek meg kell húznia a határait, s talán kompromisszumokat is kell kötni, ugyanakkor ebben az évben mindenki megkapja a lehetőséget arra, hogy bizonyítson, letegyen valamit az asztalra.
Ennek az évnek kiemelten fontos tényezője, hogy duplán jelenik meg benne a nyolcas szám. A kínai hagyomány számmisztikai vonulata igen erős, nagy jelentőséget tulajdonítanak a számoknak, különösen a kettőződéseknek, jelentős ünnepeik is a holdhónapok és napok ismétlődő számaihoz igazodnak (ötödik holdhónap ötödik napja, hetedik holdhónap hetedik napja). A nyolcas szám megjelenik a 2015-ös év számjegyeit összeadva (2+0+1+5), valamint abban is, hogy a Kecske a kínai zodiákus nyolcadik jegye.
Hírek a szimbólumok világából – Csökken a washingtoni obeliszk magassága
1884-ben emelték az Egyesült Államok fővárosában az ország első elnöke, George Washington tiszteletére azt a kőobeliszket, amely akkor a maga 169, 3 méterével a világ legmagasabb építménye volt. Ugyan öt évvel később a dicsőség a megkopott, mert a frissen felállított Eiffel-torony évvel átvette az elsőséget, ám a Washington Emlékmű máig a legnagyobb építménynek számít és ezzel világelső az obeliszkek között.
1934-ben, a nagy gazdasági világválság után nem sokkal ugyan észleltek némi magasságcsökkenést, valószínűleg villámcsapások okozhatták az obeliszk piramisalakú alumíniumcsúcsának lekerekedését, mivel a kisülések megolvasztották a fémet. Az új mérések szerint az amerikai főváros egyik jelképe immár 25 centiméterrel alacsonyabb annál, ahogy eredetileg számon tartották. Talán a talajsüllyedés okozhatta, hogy immár a fold alá került az a mérce, amely az épület alján volt látható.
Jelzésértékűnek is lehetne venni ezt a csökkenést, még akkor is, ha nem olyan számottevő. De ha azt tekintjük, hogy ez az építmény Amerika nagyságát és dicsőségét hirdetve magasodik az égbe, akkor mégis szimbolikus érvényűnek lehet értékelni, ahogy ez az ország is beteljesíti – ki tudja, száz, ezer év alatt, de biztosan -, ami minden eddigi nagy birodalom és civilizáció nagyságára jellemző volt: szép lassan elenyészik.
A luxori Ramszesz-templom bejárata elől elszállított és a párizsi Concorde-téren feállított obeliszk
Az amerikai és a modern világ más országaiban felállított obeliszkek – beleértve a Rómában, Párizsban, Londonban láthatóakat is – teljesen profán céllal jöttek létre ahhoz képest, ami eredetileg a funkciójuk volt. Az obeliszkek ugyanis szakrális építmények voltak. Egyesek szerint ezek dimenziókapuk, kozmikus-spirituális erőakkumulátorok voltak, amelyek csillagok energiáit gyűjtik be és tárolják, közvetítik a földiek felé. Talán nem kell ennyire elgugaszkodnunk, sokkal előrébb jutunk az obeliszkek feladatának megértésében, ha az egyetemes szimbólumok rendszerében találjuk meg helyüket.
A „Kleopátra tűje” néven ismert obeliszk Londonban
A legelső obeliszkeket Egyiptomban állították, elnevezésük mégis görögül maradt fenn. A görög ὀβελός, obelosz szó kicsinyítő képzős változata ugyan azt jelenti: kihegyezett nyársacska, kőoszlopocska, ám a kicsinyítés legfeljebb arra utal, hogy ez a földi megjelenítője volt a láthatatlan, égbe nyúló világoszlopnak, életfának, világfának, amely összeköti az eget a földdel. Annak a kapcsolatnak a szimbóluma, amit az emberek igyekeztek megtartani a szellem világával.
A római Santa Maria Sopra Minerva templom előtti téren a Minerva csirkéjeként emlegetett vidám elefánton álló obeliszk
Sok jel utal arra, hogy minden civilizáció vesztét végső soron az okozza, ha elveszíti az egyensúlyt a szellem és az anyag világa között, avagy ha elsőséget nem előbbinek biztosít. Amerika hübrisze, azaz tragikus vétsége is ez. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban „Washington-emlékmű szindrómának” nevezik azt a folyamatot, amikor a költségcsökkentéssel érintett szövetségi alkalmazottak a leginkább szem előtt lévő szolgáltatások leállásával riogatnak, ami ellenkezést vált ki és ezért a költségcsökkentést visszavonják.
Az “Első tűzoltó elvként” is ismert eljárás emlékművel kapcsolatos neve akkor született, amikor a Nixon adminisztráció 1969-ben drasztikusan megnyirbálta a Nemzeti Parkok Szolgálatának a költségvetését. A szolgálat igazgatója, George Hartzog úgy reagált, hogy hetente két napon keresztül bezárt minden parkot, köztük a Washington Emlékmű parkját és a Grand Canyont. Miután a kongresszus a nyilvánosságtól rengeteg panaszt kapott, a finanszírozást helyreállították.
Tudomásunk szerint nincs tervbe véve, hogy a Washington-emlékmű eredeti méretét helyreállítsák, az obeliszk magasságának csökkenése egészen bizonyosan folytatódik…
Ünnepek szimbólumai – Mi köze a hamunak hamvazószerdához?
Hamvazószerdán kezdetét veszi a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.
A hamvazószerda, latin nevén feria quarta cinerum arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy az őskeresztények, egészen pontosan a megtérni készülők, a katekumenek a húsvéti keresztség előtti vezeklésük részeként hamut szórtak a fejükre. Hamvazkodtak a bűnbánók is, akiket külön szertartással, a hamvazással indítottak mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában a vezeklés útjára a kezdetet és az eredendő bűnt jelképező ádámkapun át, ahol a püspök meghintette őket szenteltvízzel és kiutasította őket a templomból, miként az Úr a paradicsomból Ádámot.
A hívek közül sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. Szokás volt az is, hogy a haldoklók a nyilvános bűnösök ciliciumát, azaz durva szövetből készült ingét, szögekkel kivert övét vagy láncát vették magukra és hamuba fektették őket.
A hamvazkodás keresztény szokásának is vannak előzményei: a zsidók a bűnbánat, megbánás jeleként szórtak hamut a fejükre, zsákba öltöztek, megszaggatták ruháikat. A hamvak a halállal kapcsolódtak össze, mivel az ókorban elterjedt szokás volt a halottak elhamvasztása és a hamvak elhelyezése, tárolása többé-kevésbé diszes urnákban. Vagyis a hamuval hintés nemcsak a bűnbánatnak, hanem az elmúlásnak is ősi jelképe, mivel a hamu a halálra figyelmezteti az embert. Ráadásul mivel a hamu mosószer és a szappan alapanyaga is, egyszerre a gyász és a tisztaság jelképe.
A hamvazkodás a XII. századtól lett általános egyházi szertartás: az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa rendelte el a hívek számára a hamvazkodást a bűnbánat látható jeleként, vagyis hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon. Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokukra rajzoltak hamuból keresztet; ma utóbbiból áll a szertartás mindkét nem számára. Ez a katolikusoknál mindmáig fennmaradt szokás tehát az őskeresztény hamvazkodás emlékét őrzi. Az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás.
A magyarok mágikus hatalommal ruházták fel a hamut, többfelé szentelménynek tekintették. Előfordult, hogy az egész házat hamuval hintették meg, hogy a bűn, baj, kár elkerülje a családot. Úgy tartották, aki hamvazószerdán – vagy más elterjedt nevein még: hamvas szerdán, szárazszerdán, böjtfogószerdán, böjtfőszerdán, aszalószerdán – hamvazkodik, annak nem fáj majd a feje. Az is előfordult, hogy az érintéses mágiára építve a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy azoknak se fájjon a fejük. Néhol a gyermek markában vitt hamut a keresztapjának, keresztanyjának, s rászórta a ruhájukra, ezért pedig nem szidást, hanem éppen ellenkezőleg: ajándékot kapott.
Megesett, hogy hamvazószerdán a kocsmába lapáton hamut vittek és rászórták azokra a korhelyekre, akik a farsangi mulatozást még nem hagyták abba. Közben félig viccesen, félig dorgálva elismételték nekik a pap szavait emlékeztetőül: “porból lettél, porrá leszel”. Szokás volt ezen a napon a fazekakat, lábasokat hamuval kitörölni, hogy nyoma se maradjon a zsíros húsételnek. Ettől a naptól kezdve húsvétig tilos volt a húsételek fogyasztása.
A hamu a tűz megtisztító, megújító erejét közvetíti, a földi dolgok időhöz kötöttségének, az emberi mulandóságnak a kifejezője is. A hamu az alázatot, a hamuval való bedörzsölés az élet hívságairól való lemondást szimbolizálja. Farsang végeztével utalhat arra is, hogy vegyük le maszkjainkat, haladjuk meg hétköznapi személyiségünket, ami eltakarja igazi lényünket. El kell hamvasztanunk tehát a most kezdődő negyven napos böjti időszakban a ragaszkodást mindahhoz, ami múlékony bennünk, hogy megtaláljuk magunkban a böjti átalakulás alatt a múlhatatlan lényegünket.