Symbolon-idézet – A nyitott kapu

Idézetek, Új

„Minden földi jelenség egy hasonlat és minden hasonlat egy nyitott kapu, amelyen keresztül a lélek – ha kész erre -, beléphet a világ belsejébe. Ahol te és én, ahol a nappal és az éjszaka eggyé válik. Minden embernek egyszer életében itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit meglegyint a gondolat, hogy minden, ami látható, csupán hasonlat és a hasonlat mögött ott lakik a szellem és az örök élet. Persze kevesen lépnek át a kapun és kevesen adják fel a szép látszatot a sejtett, benső valóságért.”
Herman Hesse

Szent Márton napja a néphagyomány szimbólumkincsében

Jelfigyelés (jóslónapok, időjóslás), Szimbológia, Új

szmarton4

Az igazán jelentős belső történéseink vagy tükrözik a kozmikus léptékű természeti folyamatokat, vagy túllépnek a jelen időn, s kapaszkodót, mintát keresnek az emlékezetté nemesült, szimbólumokba, ünnepekbe sűrűsödött múltban.
Így van ez az őszt lezáró, (egykor) adventnyitó Márton-napon is. A termést betakarították, s az öreg, hanyatló Nap fénye lassan elköszön a természetben. Rövidülnek a nappalok, csökken a világosság, s ahogy kinn egyre inkább nő a sötétség, befelé kell fordulni és bent szükséges őrizni a tudatosság lángját. Márton napja a Skorpió utolsó dekádjának kezdete, benne van a mélység és a magasság, az élet búcsúztatása és a mindenekfeletti életöröm. Néphagyománya csupa élet: lakodalom, áldomásozás, amelyeknek tartalma sokkal inkább szakrális, s mélyebbre vezet minden főleg ma dívó gazdasági, s egyéb szempontoknál.
Az csak felszínes magyarázat, hogy a paraszti gazdaságokban Márton-napon levágták a jószág egy részét, mert már nem lehetett kihajtani a legelőre és a takarmány túlságosan sokba került. Ennél sokkal mélyebb ok, hogy Márton – aki a köpenyét megosztotta egy koldussal és ez a tette tette mélyen emberivé és követhető példaképpé az egyszerű nép számára – példája nagylelkűségre ösztönzött. A szokáshagyomány ezt a mindennapokban jó ideig számontartotta. A 17. században például Sopronban a bordézsma szedése előtt, Márton napján a bérlők megvendégelték a városi tanács tagjait és a dézsmaszedő tisztségviselőket, s bizonyára nem csak azért, hogy azután ezek is gyakorolják a nagylelkűséget velük szemben…
November 11-e a néphagyományban a gazdasági év zárása, az elszámolás, a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós liba-lakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek. A falvakban ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, a “Mártongarast”, a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A pásztorok minden háztól szentmárton-rétest kaptak Zalában. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet “gyertyapecsenyének” is mondták.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
Néhol Márton-nap a cselédfogás és a legeltetés határnapja, valamint vásárnap. A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken igen gyakori a Márton név, ezért mint névnapot is ünneplik névnapköszöntőkkel.
A márton-napi időből jósoltak is: “Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható.” Máshol ha “Márton fehér lovon jár”, akkor felkészülhetünk a havazásra. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” További e naphoz fűződő időjóslás: “ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.
Más megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni: ha a szőlő levele Márton napján még zöld, akkor enyhe télre lehet számítani. Ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel. Márton-nap a téli évnegyed kezdőnapja, negyvenes nap: karácsony rámutató napja. Egyúttal a tél sőt a következő évi termés ellentétes rámutatónapja: ha esik az eső, akkor a következő évben mégis szűk termés és kevés bor lesz.
Végezetül jó tudni, talán még időben érkezik a hír: aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Ám tudjuk, hogy mindannyian álmodunk, legfeljebb nem emlékszünk: boldog tehát az lesz, aki reggel ébredve emlékszik is álmára.

Síva

Symbolon-jóga, Új

A hindu szimbólumok a filozófia és a vallás nézeteit, üzeneteit ültetik át a jelképek üzenetközvetítő világába. Ilyen közvetítő erők a hindu világlátásban nagy szerepet betöltő istenségek.
Az indiai gondolkodás az Isten, azaz Ísvara megnyilvánulását hármasságnak látja:
– Brahmá, a teremtő
– Visnu, a fenntartó
– Síva, a pusztító és egyben újrateremtő, megújító.
Ezt az isteni hármasságot hívják Ísvarának vagy Trimurtinak.
Trimurti szimbolikus üzenete a létezés minden szegmensére érvényes teremtés, fenntartás, pusztítás és megújulás állandóan áramló ciklikus mozzanata. A létezés egyet jelent a változással. Minden lehetséges változás pedig e mozzanatok valamelyikének stádiumában, állapotában volt, van és lesz.
Ísvara másik neve, a Dattatréja erre az összetett isteni erőre utal ábrázolásában, hiszen ő a háromarcú istenség, akiben a cselekvés és a létezés minden típusa egységet alkot. Mintegy az időt megállítva és megsemmisítve, a jelen pillanatba sűríti a tudat erőit.
A három isten – Brahmá, Visnu, Síva – közül most az egyikük által megjelenített minőséget, a Síva révén szimbolizált erőket érdemes kiemelni. S hogy miért éppen őt, aki az isteni hármasság sorrendjében az utolsó? Vagy inkább az első?

Trimurti

Az északi féltekén az őszi és a téli időszakban, természeti időrendben az általa képviselt pusztító és újrateremtő erők minőségei dominálnak. Hiszen az, ami eddig volt, most elmúlik, amint mondani szokták, a természet egy bizonyos időre visszahúzódik, „meghal”, hogy néhány hónap múltán újult, s friss, zöld energiákkal jelentkezzen. Saját erőinkkel, tudati áramlásunkkal érdemes ezeket a nagy erőket követni, hiszen bölcsességük végtelen… Ez az időszak számunkra is a visszahúzódásról, benső figyelemről, s mindazok elengedéséről szól, amik már nem építenek, nem a kiteljesedésünket, áramló és nyitott benső Énünkkel való kapcsolatunkat szolgálják. Hiszen ezeket a lehetőségeket az év eddigi időszakaiban jó esetben megéltük, a belőlük fakadó energiákat beépítettük, ezért mára már elavultak, tehát úgy érdemes elengednünk őket, ahogy a fa engedi ellebbenni finoman, s fokozatosan leveleit.
A sívai minőség ezeket az erőket, lehetőségeket segíti bennünk, érdemes tehát tudatunkba emelni, hogy a változást, sőt, az átalakulást szolgáló, segítő lehetőségeivel tudatosan éljünk. Síva csak akkor „tombol”, amikor ragaszkodunk régi megszokott és berögzült mintáinkhoz, tudati sémáinkhoz. Ekkor nem ad lehetőséget már a lágy elengedésre, hanem erővel és gyorsan szakítja ki életünkből mindazt, ami csak megszokottságból és kényelemszeretetből van csupán jelen elménkben, tudatunkban és ezeken keresztül az életünkben. Tombolása ilyenkor jelentkezhet például betegségben… Táncával bármi áron megújít! Értünk van.

siva
Síva egyik neve Jógésvara, azaz a Jóga Ura: a kimozdíthatatlan Szemlélő, az önuralom és az önmegvalósítás isteni elve. A világban megjelenő isteni minőséggel, erővel való azonosulás lehetőségét hordozza, s mint ahogy köznapi szinten az ember nem létezhet víz nélkül, ugyanígy a jóga magas szintű útján nem létezhet Síva szimbolikus és transzcendens tudása, üzenete nélkül sem! Ahhoz, hogy ez a nemes erő és tudás, mint kincs hozzáférhetővé, elérhetővé váljék az ember számára, teljes önkontrollra, vagyis a „tapaszra” van szükség. A tapasz módszere a jóga és a meditáció gyakorlása, mely önmagát és a valóságot tisztán látó és nyugodt tudatállapotot eredményez.
A szó jelentése aszkézis, lemondás, az „önuralom tüze”. A tapasz a jóga útján való előrehaladás érdekében tudatosan vállalt önfegyelmezés, óriási akaraterő, kitartás és nem utolsó sorban az érzékek uralása. Olyan benső hő és segítő erő, amely megtisztít a régi beidegződéseinktől, gondolatainktól és érzéseinktől, mely „leéget” minden olyan felesleget, ami az embert megakadályozhatná, hogy elérje mély, benső és tiszta nyugalmi állapotát.
Azonban nem szabad összekeverni az önkínzással vagy az értelmetlen önsanyargatással! A tapasz abban segít, hogy céltudatosan tudjunk haladni a jóga és/vagy az élet más területein. Ilyen hozzáállásnál az akadályokat nem gátként érezzük, hanem megoldandó feladatként. Ez a méltó sívai erő!
Wanshart Erika

Szent Márton napja

Szimbológia, Új, Ünnepek szimbólumai

szmarton2

Az év 11. hónapjának 11. napja sok ember számára már önmagában elegendő ahhoz, hogy ünnepeljen, ezért néhol november 11-én pontban 11 órakor kezdődnek a Márton-napi ünnepségek. Márton-napra mindenütt liba dukál, s egyre több étterem rendez ilyenkor nem is libavacsorát, hanem liba-hetet. De miért kell libát enni november 11-én? S miért ekkor kóstolják meg az újbort? Mi az oka annak, hogy hajdan e nap másnapján kezdődött egy negyven napos böjt? Miért tartanak néhol Márton-nap estéjén lámpásfelvonulást? Csupa olyan kérdés, amelyre a hagyományok ismeretében választ lehet adni. Néha azt hihetjük, tudjuk is a választ, ám lehet, hogy tévedünk, vagy csak részigazságot ismerünk, hiszen az igazságnak mélyebb szintjei is léteznek.
Nézzük például az első kérdést! November 11-én a katolikus hagyomány szerint arra való megemlékezésül eszünk libát, mert ezzel felidézzük Szent Márton alakját és különösen püspökké választásának történetét. Ebben ugyanis a libák szinte mint szent madarak, az isten küldöttei, bölcs akarata teljesülésének intézői jelennek meg. Történt ugyanis, hogy Márton, aki egyébként 316 körül táján Pannóniában született egy római katonatiszt fiaként, s ő maga is katona lett, később megkeresztelkedett és téríteni kezdett. Térítő munkájával magára vonta az arianizmus híveinek gyűlöletét, ezért idővel remeteként élt. Mivel tanítványok gyűltek köréje, a remetelak kolostorrá nőtt. Később Tours közelében is alapított egy kolostort. 371-ben nép és a papság mind Mártont kívánta püspöknek, de a legenda szerint Szent Márton olyan szerény ember volt, hogy a nagy tisztesség elől a ludak óljába bújt. Ám a ketrecben felriadtak a libák, hatalmas gágogást csaptak, így hát mégis ráakadtak Mártonra.

szmarton
Szent Márton személyét már a korai középkorban is a jószágok patrónusaként tisztelték. Ezen a napon tömött libát vágtak, mondván: “Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.” A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
A Szent Márton lúdja elnevezés valószínűleg inkább egy régi római étkezési szokásból ered. Ugyanis ezen a napon általában libát ettek annak az emlékére, hogy ludak mentették meg hangjukkal a római Capitoliumot a gallok támadásától. Innen a ludak megtisztelő “avis Martis” neve, melyből könnyen vált “avis Martini”.
Ám ennek a római szokásnak is van egy mélyebb értelme, amihez a gallokkal, libákkal kapcsolatos legenda csak utólagos magyarázat lehet. November 12-e és december 21-e között negyven nap telik el. Egy ősi világképen alapuló, szertartásközpontú életrendben a Napút, mint a Nap életútjának különösen kettő eseménye: a születése (téli napforduló) és a sötétség feletti győzelme (tavaszi napéjegyenlőség) előtt hajdan egyaránt böjtöt tartottak, hogy felkészítsék, összhangba hozzák saját szellemüket is ezekkel a kozmikus és természeti eseményekkel. A nagy áldomásozást tehát az is magyarázza, hogy a középkorban ekkor a Karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszak következett, amelynek a németek a találó Martinifasten, azaz Márton böjtje nevet adták.
A márton-napi libalakoma gyökerei másfelől az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység is átvett. Kezdetben Márton napja nemcsak a tél kezdetét jelentette, hanem a karácsonyt megelőző (akkor még) hat hetes adventét is. A római egyházban csak később honosodott meg a négyhetes adventi időszak. Régen az évkör Adventje Márton-naptól indult el, s ez az új esztendő kezdetét jelentette. Vagyis Márton az óév utolsó nagy jeles napja volt, mert adventtel már az újesztendő kezdődött.
Egy régi latin mondás szerint “gaudia Martini: anser et amphora vini”, vagyis ludat ettek, bort ittak a szent püspök ünnepén. Ilyenkor vágták le az első hízott libákat is és jól belaktak a “repülő kalóriabombákkal” az adventi böjtölés előtt. Idővel a Karácsony előtti böjt eltűnt, ám nyomai fennmaradtak épp a böjt megkezdése előtti nagy töltekezés: a libavacsora és az újbor megkóstolása hagyományában.
A szőlősgazdák ekkor kóstoltatták meg egymással a kiforrt termést, s az új bornak, miként emlegették: Márton volt a bírálója. Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát fejezi ki a Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. Tours-i Gergely Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy sírra helyezett félig töltött borosedény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
A nép Mártont annyira szívébe zárta, hogy több helyen Márton-napkor gyermekek járták végig az utcákat fáklyákkal, lámpásokkal és Márton dicséretét énekelték. Természetesen a lámpás felvonulás időpontja sem véletlen. Az őszkezdő Mihály-nap után és Karácsony előtt egyaránt hat héttel van Márton-nap, ami tehát félúton helyezkedik el az őszi napéjegyenlőséghez és a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepeink között. A napok egyre rövidülnek és a külső sötétség egyre inkább hatalmába keríti a napokat. A természet erői visszahúzódnak a föld mélyére, hogy azután majd tavasszal új erővel elinduljanak a Nap felé. Ebben az időszakban a fényt, amelyet eddig a Naptól kaptunk, most saját magunkban kell megtalálnunk és minden lény felé sugároznunk.

szmarton3
A lámpások az égitesteket jelenítik meg. Ezek az égi erőket szimbolizálják, amelyek az emberi lélek segítségével akarnak hatni itt a földi világban. Márton lámpájában felvillan a reménység pislákoló fénye, mely jelzi, hogy a Nap fénye újra erősödni fog, nekünk pedig egyre több belső erőt, fényt kell gyűjtenünk, hogy a Karácsonyig tartó úton végig tudjunk menni.

Idézetek, Új

“A világ minden jelensége rejtett üzenet. Aki képes olvasni a jelekben, megérti a rejtett dolgokat és az üzenet szent kinyilatkoztatássá válik. A teremtés szentírás, hangsúlyozta mindig Paracelsus. Aki belehelyezkedik a dolgok jelképrendszerébe és értelmezni tudja, amit lát, az, mondja Böhme, megérti az isteni bölcsességet.”
Herbert Fritsche

Skorpió/Bögöly (október 22. – november 21.)

Szimbológia, Szimbólumrendszerek (aktuális szimbólumok), Új

javasn

Szimbolikája: Ishara ismeretlen eredetű, számos elő-ázsiai nép mitológiájában szereplő archaikus isten. Eredetileg termékenység istennő volt. Ezenkívül az igazság és az ítélkezés úrnője. Nevével szavatolták az eskü betartását. Jelképe a skorpió és a Skorpió csillagkép.
Gilgames megérkezve a Masu („Ikrek”) hegy hágójához, megtalálja a kaput, ahol a Nap naponta ki s be jár. A kaput skorpiófarkú emberek őrzik, akiknek “puszta látása elegendő a halálhoz”. Gilgames félelmében leborul, de a skorpió-emberek felismerve benne az isteni részt, megengedik, hogy bemenjen a kapun, mely egy hosszú, sötét alagút kezdete.
Egyiptomban ősi hieroglifa. Szeth attribútumaként az isten pusztító aspektusára utal. A halottakat oltalmazó Szelket istennő szent állata. Íziszt hét skorpió kísérte el Ozirisz keresésére. Egyes fáraói jogarokon Ízisz-fejű skorpió látható.
Egy görög monda szerint Artemisz istennő parancsára egy skorpió szúrása ölte meg Oriont. Amióta Orion az égboltra került, azóta minden skorpiót gyűlöl, így azonnal eltűnik a nyugati látóhatáron, amint a Skorpió keleten feljön.
A Mithrasz-kultuszban a bika ellentétpárja, a halál jelképe, a termékenység ellenfele: a kultusz szimbolikájában a skorpió a bika spermáját próbálja elpusztítani.
Egy közép-amerikai indián mítosz szerint, a Tejút végén lakik a sokkeblű Skorpió Anya, aki a holtak lelkeit fogadja, és tőle származnak az újszülöttek lelkei is. Egy másik indián mítosz szerint az elhalálozottak lelkei ott, ahol a Tejút kettéágazik, találkoznak a Szellem-csillaggal (Antares a Skorpió csillagképben) és otthonra találnak.
A Skorpió két arca: a földszerű skorpió és az égi természetű sas. A Skorpiót szimbolizálja a kígyó és a főnixmadár is – mindkettő képes megújulni. A kígyó levedli a bőrét, hogy újat növesszen, a főnixmadár pedig haló poraiból támad fel.
A Skorpió eleme a víz, uralkodó bolygója: Mars, Plútó.


Testtáj: ágyék, nemiszervek, urogenitális szakasz, végbél, végbélnyílás, prosztata, húgyvezeték, vesemedence, farkcsont, orr.

Évköri-életkori analógia: öregkor, leszámolás az énnel, felkészülés a halálra, ősöktől tanulás, halál.

Kozmikus és természeti helyzet: lombvesztés, elkezdődött a természet külső hanyatlása, az életerők visszahúzódása, befelé koncentrálása. Tovább hosszabbodó éjszakák, a sötétség mind teljesebb térnyerése. A Skorpió első dekádjának végén, november 1-én nyílik meg az alvilág, mint a túlvilág kapuja. Ez a kapu ugyanakkor a Tejút-Világfa gyökere, a Mindenség Anyaöle szülőkapu is, mert ez a Tejút azon kapuja, amin keresztül a lelkek lefelé is és felfelé is megindulhatnak a túlvilág felé. A Nap is alvilági utat tesz meg a Tejút hasadékába érve, hogy alámerülve a sötétségbe segítse majdani karácsonyi újjászületését.

Hagyományos (külső) ünnepek: Halottak napja – kapcsolat, találkozás az ősök szellemeivel. November 11. – negyvennapos böjt (december 21-ig) kezdete előtt az utolsó nap.

Belső ünnep: Halottak napján megvizsgálhatjuk, mit köszönhetünk – pozitív, negatív értelemben egyaránt – az őseinknek. De adjunk hálát nekik – ettől vagyunk épp olyanok, amilyenek!

Feladatok, lehetőségek: befelé fordulás, titkokkal, tabukkal foglalkozás, halál titkainak keresése, halál tudatosítása, ellentétek, szélsőségek, határok keresése, tapasztalatszerzés, önvizsgálat, szembesülésre a mélyünkkel, alámerülés a tudattalanba, szembesülés fel nem dolgozott élményekkel, el nem fogadott késztetésekkel, átalakulás, válságkezelés. Kedvező időszak operációkra, ismeretlen dolgok kipróbálására, temetőlátogatásra. Kedvezőtlen a túlzott kifelé fordulásra.

Szellemi feladat a jegyben: A Skorpió első dekádjának végénél a Nap eléri az Alvilág kapuját és megkezdődik alászállása, túlvilági útja, mint a mitikus és mesei hősöké. A Skorpió időszaka számos szellemi lehetőséget hordoz – s ez nagyon ismerős a Skorpió-szülötteknek! – a születés és halál titkainak keresése, a mélységek kutatása, a tabukkal való foglalkozás, a szembesülések, az ellentétek és a szélsőségek keresése és tudatos megtapasztalása, a belső késztetésből eredő átalakulás terén.

Homo Symbolicus, Idézetek, Szimbológia, Új

beavatas

“A mai megrögzött terapikus gondolkodásban semmire sem tartjuk a beavatásokat és a sötét éjszakákon való keresztülhaladást. Elvárjuk az emberektől, hogy megbirkózzanak a változásokkal, ha pedig elbuknak, akkor különféle terápiákat ajánlunk nekik.
Hiányoznak életünkből az átütő erejű közösségi szertartások, amelyek kellőképpen támogatnának minket és utat mutatnának.
Kibontakozunk és fejlődünk, de nem alakulunk át. Újra és újra meg kell születnünk, egyre mélyebbre önnön emberi mivoltunkban, egyre kifinomultabb módon fedezve fel, mit is jelent egyénként a közösség tagja lenni.
Lényünk benső alakváltozása sohasem ér véget, s így hatékony eszközökre van szükségünk, melyek révén minden fázison sikeresen átléphetünk.
Szinte mindig fájdalmas az újraépítő erő hatása, mely átformálja alapvető látásmódunkat és értékítéleteinket.”
Thomas Moore: A lélek sötét éjszakái

Idézetek, Szimbológia, Új

nem nőhet

“Nem nőhet egyetlen fa sem az égig, mondják, amíg a gyökerei le nem érnek a pokolba.” Carl Gustav Jung
“Mondják”, igen, mert Nietzsche mondta: “Amint az emberekkel, úgy van ez a fákkal is. Minél inkább törekszik arra, hogy felemelkedjen a magasságba és fénybe, annál élénkebben küzd a gyökereivel lefelé, a föld felé, a sötétségbe, a mélységbe — a gonoszságba.”