Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát is gyújtanak a sírokon, amelyek megtelnek őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. A Mindenszentekhez és a Halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják.

A néphagyományban mindkét napot számos hiedelem övezi. Csíkdelnén, Kászonújfaluban kenyeret sütnek a szegényeknek, amit „Isten-lepényének” vagy „halottak lepényének” neveznek. Csíkszentdomokoson külön helyen gyertyát gyújtanak az elfelejtett lelkeknek. A bukovinai Andrásfalván mindenszentek délutánján indult ünnepélyes körmenet a pap vezetésével a templomból a temetőbe. A résztvevők közösen, kezükben kis gyertyát égetve imádkoztak a temető négy sarkában. Göcsejben régen mindenki annyi verset harangozott, ahány halottja volt. Baranyában az asszonyok felöltöztették a feszületek tövében lévő Mária-szobrokat. A Kőszeg vidéki falvakban Mindenszentek estéjén hagyományosan sütik a gesztenyét, s ezzel ajándékozzák meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Szegeden „mindönszentök kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól.

Sokfelé úgy tartották, hogy a Mindenszentek és Halottak napja közötti éjszakán a holtak miséznek a templomban és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy éjszakára a család halottainak is terítettek az asztalon, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Ezen a napon tilos volt a munka, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg. Egyes helyeken az egész „halottak hetére” vonatkozott a munkatilalom, ami azt jelentette, hogy nem volt szabad mosni, vasalni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozna a ház népére. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, a legényvásárt, amikor a gazdák egyezséget kötöttek a szolgálni menő legényekkel.

A kereszténység terjesztésekor azt a feladatot kapták a buzgó hittérítők, hogy a keresztény szokásokat lehetőség szerint igazítsák a pogány ünnepekhez azok betiltása helyett. Ez vagy egy szertartás, mítosz keresztény tartalommal való megtöltésével járt, vagy hasonlóképp, egy templom felépítésével egy olyan helyre, amely addig egy törzs vagy nép kultikus, szent vagy áldozati központja volt. Nem gondolnánk, de a nagyon – és persze joggal – katolikus hangzású Mindenszentek ünnepének is létezik pogány előzménye. Mégpedig olyan, amely alapján érthetővé válik, hogy függ össze ez az ünnep a kelta évkezdő ünneppel, a Samhainnal, az alvilággal, a Skorpió jegyével, s még sorolhatnánk, hiszen éppen az a csoda, hogy az emberiség népeinek különböző szellemi hagyományai nagyon sok összefüggést mutatnak.

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Ilyen szentély minden házban létezett, de templomokat is építettek a különböző isteneknek. Sőt olyat is építettek, ahol az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. Összes isten, görögül Pantheon – így nevezték el azt a hatalmas templomot, amit Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett Rómában. Az eredetileg tehát a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont azután bő hat évszázaddal később, 610. (egyes források szerint 609.) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat a Mindenszentek ünnepének bevezetésére, így ezen a napon IV. Bonifác pápa felszentelte a templomot az összes vértanú tiszteletére.

Ám mégsem ekkor született maga az ünnep, hiszen a 4. századból is maradtak fenn adatok róla. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként.

Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. (Szent) Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak” hanem „minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává szentelte. A pápa a pogány szokások elleni küzdelemben elrendelte már azt is, hogy a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapja pontosan Samhain napjára, október 31-ére essen. Egyesek szerint talán azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét, Samhain ünnepét megszenteljék, kereszténnyé tegyék. Valószínűbb, hogy azért, mert nem a kelta, hanem egy annál is ősibb, a természeti és kozmikus folyamatokat figyelembe vevő egyetemes, de Európában valamilyen formában minden népnél őrzött szokást igyekeztek kereszténnyé tenni. A legtöbb nép a paraszti hagyományok között őrizhette annak tudását, hogy november 1-e azért is szólhat az elmúlásról és a holtak lelkeire való megemlékezésről, mert az elhunyt ősök felé, az alvilágba megnyílik a kapu, az átjáró. Az évkörben és az állatövben ez a Skorpió időszaka, ami megint csak az alámerülésről, a halállal való ismerkedésről szól.

S valóban, a katolikusok számára az ünnep az élő és elhunyt lelkek találkozásának ideje, amikor az élőket jelentő „küzdő egyház” (Ecclesia militans) dicsőíti a mennybe jutott üdvözülteket jelentő „diadalmas egyházat” (Ecclesia triumphans). Mindszentek napján emlékezik meg az egyház mindazokról a megdicsőültekről, akikről sokaságuk miatt az évkörben nincs lehetőségük. A katolikus tradíció értelmében eredetileg minden szent kapott egy napot, amikor őt tisztelték. Mivel azonban egyszerűen elfogytak a napok, ki kellett jelölni egyet azoknak, akik kimaradtak: ez lett a Mindenszentek napja. Mára jelentősége lecsökkent és ünnepe Halottak napja előestéjévé vált, amikor a „szenvedő egyház” (Ecclesia patiens), vagyis a már meghalt és tisztítótűzbe került lelkek csoportja kerül a „küzdő egyház” figyelmének középpontjába, akiket szintén a „szentek egyezsége” köt egybe a földön élő lelkekkel.

835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely pápa engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum), a szentek dicsőségét hirdető katolikus ünnep ettől kezdve november 1-jére esik, az ortodox egyház pedig egy héttel később tartja. Mivel az ünnep a Halottak napját előzi meg, estéjét a halottak estéjének is nevezik. Ilyenkor sok helyen hosszan, akár egy-két órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. Mindenszentek az utána következő Halottak napja miatt utóbb veszített is jelentőségéből, annak vigiliájává lett.
Csörgő Zoltán