Az iszlám világban óriási fontosságot tulajdonítanak a háddzsnak, vagyis a szent városba, a szaúd-arábiai Mekkába történő zarándoklatnak. Az Öt Oszlop néven ismert vallási kötelezettségek sorában a mekkai zarándoklat az iszlám hit ötödik oszlopa és egyben legjelentősebb megnyilatkozása, amely minden arra fizikailag és anyagilag képes muzulmán számára előírja, hogy életében legalább egyszer, amikor egészsége is engedi és amennyiben távolléte nem okoz nagy nehézséget családjának, meg kell tennie a háddzst.
A még Mohamed próféta által kialakított szertartásrendnek megfelelően tartott háddzsra minden évben több millióan érkeznek a világ minden részéről. A nagy zarándoklatra Szaúd-Arábiában mára egy egész iparág épült. Mivel óriási és felfokozott hangulatú tömeg gyűlik össze a világ minden részéről, a háddzs szinte időről időre több száz áldozatot követelő balesetekkel jár együtt.
A zarándoklatok során elérendő szent helyek a legmagasabb tudatállapot, a hit, a bölcsesség és a szeretet szimbólumai, analógiái. Érdekes, hogy a háddzs során a hívők két olyan szakrális pontot érintenek, amelyek a transzcendens “értéküket”, minőségüket tekintve totálisan ellentmondanak egymásnak és kifejezik a duális erők ellentétét. Ez a két hely Mekka és Mina. Mindkét helyen voltaképpen kövek testesítik meg ezeket a polaritásokat.
Az egyik, a pozitív pólus a Szent Mecsetben (Masjid al-Haram) középen álló ókori, kocka formájú kőépítménybe (Kaaba), a legfőbb szentélybe beépített „alapkő”, a látható és megérinthető, megcsókolható, 30-40 centiméter átmérőjű, tojás alakú, Allah földre szállt jobb kezének tekintett, másfelől az Ádám és Éva Édenből való kiűzetésekor aláhullott, eredetileg fehér és az eredendő bűnt magába szívó, s ettől fekete kő. A másik pedig Minában az előbbitől mindössze nyolc kilométerre található három kőoszlop.
A Mina szó arabul szerelmet, vágyakozást jelent, amely arra a muszlim legendára nyúlik vissza, hogy Ádám és Éva éppen ezen a helyen találkoztak újra egymással kétszáz esztendővel azután, hogy Allah kiutasította őket a Paradicsomból. Mina pusztasága a muzulmánok számára másfelől egyúttal az a szent hely is, ahol Ábrahám hite erejét bizonyította Allah színe előtt. Ábrahámot itt kísértette meg az ördög, hogy ne engedelmeskedjen az Úr parancsának fia, a muzulmánok szerint nem Izsák, hanem Izmael (Ismaa‘eel) megölését illetően.
A legenda szerint ezen a helyen összesen háromszor jelent meg az ördög, nem csak Ábrahám prófétát, hanem feleségét, majd végül fiát is megkísértette, de ők megvetésük jeleként hét-hét kavicsot vetettek rá. A rítus szinte minden esetben a mítosz, a hajdanvolt esemény eljátszása, felelevenítése, ezért a zarándokok a megkísértéseknek megfelelő számú, azaz három darab, a gonoszt, a sátánt (Iblisz) szimbolizáló, tizennyolc méter magas dzsamra-kőoszlopra dobják kavicsaikat. A zarándokok ezzel jelképezik, hogy ők is ellentmondanak a Sátánnak és morális erőt merítenek ebből a tettből.
A legtöbb baleset a háddzs során Minában szokott történni, mégpedig éppen az ördög megkövezésének szertartásán (Dzsamarát).
Ez a szertartás a mekkai zarándoklat “hagyományosan” legveszélyesebb része. 2004-ben az ördögöt szimbolizáló oszlopokat megváltoztatták, hengeres formákból elliptikus falakat alkotva, ami érdekes fejlemény, mintha tudatosan változtatták volna meg az egységet, egypólusosságot szimbolizáló oszlopot a kettősséget jelképező ellipszis-formára.
A megkövezés egy hídról történik, amelynek többemeletes épületét pedig azért hozták létre 2007-ben, hogy a zarándokok áradatát egyenletesen elosztva elkerüljék a korábban gyakran előforduló szerencsétlenségeket, ugyanis a hídról sokan lezuhantak már.
Tavaly harmincöt hívő vesztette életét, mert megfulladt az oszlopok körül tolongó tömegben, vagy társai agyontaposták. Idén, az iszlám időszámítás 1436. évében, dzú al-hiddzsa hónap 8. és 13. napja közötti zarándoklaton legkevesebb 717 halott esett áldozatul a tömegnyomornak, mégpedig épp Minában, ahová a zarándokok a háddzs tizedik és egyben a legfelfokozottabb napján vonulnak a Muzdalifa völgyében töltött éjszaka után. A tülekedés most a 204-es utcán alakult ki, amely a Minán át a kövezés helyszínére vezető két út egyike. Ott egy felüljáró lábánál a sűrű tömeg okozta káoszban a zarándokok egyszerre kezdtek futni, de hogy miért, annak oka ismeretlen, a Mekka című újság főszerkesztője szerint “egyesek az ördög megkövezésére kijelölt időpontokon kívül akartak feljutni a Dzsamarát-hídra”. Több százan taposták agyon egymást.
Az egy bizonyos rendeltetési helyre való utazás számos hagyománykörben úgy jelenik meg, mint a belső lelki fejlődés és az ismeretszerzés metaforája. A zarándokutak során a fizikai és lelki értelemben vett utazás párhuzamosan történik. A zarándok elhagyja az otthon és a család biztonságát, hogy elutazzék valahová, ahol kapcsolatba kerülhet valamely más, felsőbbrendű világgal; talán abban a hiszemben, hogy ezáltal gyógyulást nyer fizikai vagy lelki bajaira, esetleg az égi hatalmak segédkezet nyújtanak személyes problémáinak vagy kellemetlenségeinek megoldásához.
A muzulmán zarándoklat, a háddzs is valójában a spirituális békesség ideje lenne, fontos kikötés például, hogy a résztvevők nem vitatkozhatnak, nem hordhatnak fegyvert és nem háborúzhatnak ez idő alatt, nem használhatnak illatosító szereket, nem vághatják le körmüket és hajukat, valamint nem borotválkozhatnak. A férfiak varrás nélküli kétrészes, lepelszerű fehér ruhát viselnek, amelynek neve (ihram) ugyanaz, mint annak a szent állapotnak, amibe a hívek kerülnek, szimbolikusan felöltenek. A ruha a feltámadást jelképezi és egyben egységet teremt a hívők között, megszüntetve a társadalmi különbségeket. A háddzs alatt a zarándok világi életét felfüggesztve csak Istennek él.
